Indiai Elvonulás és JIAIDO Elvonulás Ajiittal

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe ezt a cikket a tavalyi Indiai Elvonulás egyik résztvevőjével.

Judit arról mesél, hogy milyen érzés kiszakadni a megszokott környezetből, milyen élményekkel talalkozunk az út során,

és hogyan segit egy ilyen hosszú elvonulás abban, hogy közelebb kerülj önmagadhoz.  

Föld&Gáz Magazin, 2018. május

Szöveg: Fodor Sándor

 

„Önmagunkkal találkozni ugyanolyan izgalmas, mint Indiával”

Amit rögtön kiszúrok az Indiából nemrégiben hazatért Dr. Vas Judit, az MFGK Zrt. jogtanácsosa csuklóján, az egy bordó fonálból készült, a világmindenséget (OM) jelképező famedállal díszített karkötő. Judit – immár negyedik alkalommal – három hetet töltött Indiában egy „elvonuláson”, aminek végén egy szertartás, „Darshan” keretében a Mesterétől kapott áldást és ennek szimbólumaként ezt a karkötőt. Judittal „elvonulva”, szent dolgokról beszélgetünk. Harmóniáról, áramlásról, önmegismerésről, magunk és a közösségünk fejlesztéséről.

Ha csillapíthatatlan vágyat éreznék elmenni Indiába, szent helyeken és a tengerparton belefeledkezni valami misztikus, mégis nagyon kézzelfogható áramlásba, közben pedig megtalálni önmagamat, mit kellene tennem?

 

A saját történetemet tudom elmesélni. Amikor elkezdtem jógázni, rövidesen rátaláltam a JIAIDO nevű mozgásmeditációs, tudatosságfejlesztő módszerre, és megismerkedtem a módszer kidolgozójával. Már az első évben elkezdődött egy indiai utazás szervezése, és számomra nem is volt kérdés, hogy megyek. Mindig vonzott India, vágytam oda, de addig nem tettem semmilyen lépést, hogy eljussak ebbe a varázslatos országba.

 

Mi hozott Indiába?

 

Ez megmagyarázhatatlan. Nem a tájak, nem is az ételek, de még csak az emberek sem, és azt sem mondhatnám, hogy sokat olvastam róla. Egyszerűen csak volt bennem egy belső vágy, egy különös vonzalom.

 

 Nem lehet, hogy az előző életeid egyikében ott éltél?

Lehet, bár nem emlékszem.

 

Arra nem emlékszünk. Csak néha megmagyarázhatatlanul vonz egy hely, vagy otthonosnak tűnik. Mennyire volt sokkoló, mellbevágó szembesülni az ottani világgal?

Ketté lehet választani ezt az érzést. Az egyik dolog Indiával találkozni, a másik – legalább ilyen izgalmas – magunkkal találkozni. Ami eléggé mellbevágó is tud lenni. India csodálatos, annak ellenére, hogy van egy csomó olyan körülmény, ami akár taszíthatna is, mégsem történik meg a különválasztódása a rossz és jó dolgoknak, harmóniában van minden, és persze a kellemetlen dolgokra tudatosan föl is lehet készülni. Megszokjuk a szállást, az illatokat, hogy mindennek curry szaga van, megszokjuk az autók állandó tülkölését, és rájövünk, hogy ez egy érdekes, színes, izgalmas valami, amivel jó áramolni.

 

Ha az ember a békét, harmóniát keresi, ahhoz el kell menni Indiába?

Az indiai elvonulás abban segít legfőképpen, hogy teljesen kiszakadjunk a megszokott környezetünkből, a napi rutinunkból, és jobban rálássunk a viselkedésünkre, a mintáinkra, a szokásainkra, amelyekre egyébként nem látnánk rá. És ha megvan a rálátás, felismerés, akkor könnyebb kilépni, elhagyni a nem támogató szokásokat, viselkedésmintákat. Ha elmegyünk nagyon messzire és olyan emberek között vagyunk, akiknek ugyanez a céljuk, akkor ez meg tud valósulni, itthon a megszokott környezetben sokkal nehezebb lenne.

 

Kicsi ellentmondást érzek abban, hogy az "elvonulás" során a békét, a csendet, a harmóniát keresitek, miközben a városokban hihetetlen impulzív élményekkel szembesülsz.

 

Valóban rengeteg új impulzus ér, de ezek nincsenek olyan hatással, hogy megzavarnának, vagy kizökkentenének. A városnak van egy hullámzó lüktetése. A közlekedés például kívülről nézve olyan, mintha egy nagy massza lenne, káosz és fejetlenség, mégis egy nagy áramlásnak a része, amiben rendszer van, és vigyáznak egymásra az emberek.

 

Vagyis a kinti pörgés egyáltalán nem zavar össze.

 

Nem, mert van egy stabil irányultságom. És az is nagyon támogató ebben, hogy nem egymagam vagyok, hanem mint egy közösség része, ami valójában egy zárt burokként működik. Így például amikor a szállásunkról bemegyünk a nyüzsgő városba biciklit bérelni, vagy a piacra, az nem zökkent ki az impulzivitása ellenére, de azért résen kell lenni.

 

Ez a stabil irányultság és a sok kinti tapasztalat könnyen átmenthető az itteni hétköznapokba?

 

Fontos, hogy amit tanulok (magamról), amit tapasztalok, azt beépítem a mindennapjaimba. Bár más a környezet, és itthon a külvilág könnyen elvonja a figyelmet, nem hiszek abban, hogy amikor például Indiában vagyunk, minden nagyon jól működik, amikor viszont hazajövünk, akkor nem. Vagyis cél, hogy amiket Indiában megtapasztaltam, azt itthon is alkalmazzam.

Tehát tudjuk a célt, ami ezek szerint nem más, mint a figyelem befelé irányítása és ezen keresztül egy harmonikus, békés, fókuszált állapot fenntartása. Milyen módon, milyen eszközökkel tudtátok ezt Indiában elősegíteni?

 

Az egyik ilyen eszköz a JIAIDO. Reggelente JIAIDO - gyakorlással kezdtük a napot. A szállásunk tetőteraszán (illetve a harmadik héten már az óceánparton) napfelkeltekor végeztük a fizikai gyakorlást, ami a mozgás – légzés - figyelem hármasból áll össze. Ha arra figyelek, amit éppen csinálok, és nem a múlton merengek, vagy a jövő miatt aggódom, akkor az elmém elcsendesedik, és megnyugszom. A JIAIDO-ban, ami egy személyiség- és tudatosságfejlesztő módszer, a négy elemmel (tűz, víz, föld, levegő) dolgozunk, vagyis a gyakorlatokat négy különböző ritmusban és légzéstípussal kísérve végezzük. A négyféle gyakorlásmód abban segít, hogy ezeket az elemeket, amik mindannyiunkban különböző arányban vannak jelen, harmóniába hozzuk. Ezáltal bővül az eszközrendszerünk, és már nemcsak egyféleképpen (pl. tüzesen) tudunk reagálni egy szituációra, hanem más minőségben is. Bennem például domináns a víz elem, hajlamos voltam szétfolyni, álmodozni. A föld minőség gyakorlása támogatta a stabilitás megerősödését az életemben. Egy további eszköz a napi két "szatszang", ami egy spirituális párbeszéd, beszélgetés egy mesterrel bármilyen gyakorlati, a résztvevőket foglalkoztató kérdésről, illetve útmutatás - többek között - arról, hogyan tudjuk a figyelmünket a jelenbe hozni. Alapvetően valamennyi eszköz, program ezt a célt szolgálta az elvonuláson, hogy a figyelmünket a jelenbe hozzuk, így például a közös zenélés, vagy akár a reggeli-készítés, a kirándulás, a páros gyakorlatok, beszélgetések.

Jártatok szent helyeken is?

 

Igen, voltunk az Arunachala szent hegyén, ami nagyon szép és (mentálisan és fizikailag is) intenzív túra volt. Saját életutunkat is szimbolizálja, hogy miként vagyunk jelen a saját életünkben. Emellett jártunk a helyi zöldség- és virágpiacon, templomokban. Egy hetet töltöttünk Keralában, az óceanparton, ami szintén csodálatos élmény volt.

 

Ennyi idő, három hét alatt érzékelhető már valamilyen változás a résztvevőkön?

 

Ami elsőként érezhető, az a "megérkezés". Vagyis néhány nap után a kavargó gondolatok, amik még az otthonhoz fűznek, egyre jobban elcsitulnak. Már fejben és fizikailag is ott vagyunk. És igen, már a három hét alatt is érzékelhető valamilyen változás, példuál sokkal koncentráltabbá, összeszedettebbé válunk, megjelenik egyfajta nyugalom, de ez a három hét hosszabb távon fejti ki hatását.

 

Optimális idő a három hét, vagy több időre lenne szükség, mondjuk akár egy életre?

 

A három hét nagyon jó kiszakadni, feltöltődni, de önmagunk megismerése egy tanulási folyamat, ami - ahogy Te is mondod - egy életre szóló dolog.

 

Gondolom, azon kívül, hogy tisztában legyél magaddal, lehet ennek az elvonulásnak egy praktikus indítéka is, hasznosítani az itt szerzett tudást a munkahelyeden, a munkakapcsolatokban, vagy akár a hétköznapokban.

 

Ez abszolút így van. Az elvonulás, illetve a gyakorlás hatására például megjelenik egy erősebb fókuszáltság, összeszedettség, vagy akár realitásérzék (vagyis objektíven látjuk a dolgokat, a személyes érzelmi színezet már nem visz el annyira). És ez fokozatosan megjelenik a hétköznapokban is. Az elmúlt évek során például azt tapasztaltam, hogy változik a kommunikációm és a kapcsolatom a családommal is (tisztább és könnyedebb), türelmesebb vagyok, átalakult az újhoz, a változáshoz való viszonyom, (pro)aktívabb vagyok, és ez az átalakulás szerencsére megjelenik a munkámban és az emberi kapcsolataimban egyaránt. Ezt a folyamatot nagyban támogatja a heti kétszeri JIAIDO-gyakorlás Budapesten, illetve a Balaton melletti havi rendszerességű elvonulások, amik minden érdeklődő számára nyitottak.

 

Mi a helyzet a dolgok megélésével? Sokszor csak teszünk ezt-azt, de nem éljük meg teljes egészében, teljes odafigyeléssel. Megtanít ez a pár hét a valódi jelenlétre, a jelenben levésre?

 

Ez remek kérdés, mert az elvonulásnak valóban ez az egyik fő célja, hogy a jelenbe hozzuk és minél tovább ott tartsuk a figyelmet, és visszahozzuk, ha elkalandozik. Hogy edzük, erősítsük a figyelem irányításának ezt a képességét. Azt mind ismerjük, milyen, amikor csak testben, fizikailag vagyunk jelen egy tevékenységben, de fejben valahol máshol járunk. A három hét alatt sikerült megtapasztalni, milyen, amikor teljes figyelmemmel jelen vagyok abban, amit csinálok. Óriási a különbség. Ez nyilván Budapesten is megtörténik, de Indiában ehhez nagyon ideálisak voltak a körülmények. Az pedig mindenkinek a saját felelőssége és feladata, hogy a tanultakat, tapasztaltakat, így például a figyelem irányítását alkalmazza a gyakorlatban.

 

A beszélgetések során is?

 

Persze. A kommunikációban is fontos, hogy a figyelmünket a partnerünknek szenteljük, türelmesen, nyitottan meghallgassuk, és ne csak magunkra akarjunk reflektálni.

 

A jelen lévő társaság, mint közösség milyen változásokon ment keresztül? Érzékelhető volt valamiféle elmozdulás bármilyen irányba?

 

Ez azért is érdekes kérdés, mert saját magunkat sokkal nehezebb megfigyelni, és érzékelni a változást. Bárhogy is fejlődsz, mégis van egy olyan érzésed, hogy mindig is ilyen voltál. Aztán ha kicsikét visszatekintesz, akkor már látod, hogy nem. A csoporttal kapcsolatban végig azt érzékeltem, hogy minden nagyon harmonikus volt. Ha elutazol a világ végére tizenhárom emberrel, nyilvánvalóan lehetnek súrlódások, de semmi ilyet nem tapasztaltam. Harmonikus és támogató együttlét volt. Ez abból is fakadhatott, hogy nem az volt a cél, hogy azt figyeljük, hol tartanak mások, mert mindenki a saját útját járta, így nem tudunk a másikhoz képest előrébb vagy hátrébb lenni. A fejlődés pedig nem zárult le az indiai elvonulással, hiszen rendszeresen találkozunk a JIAIDO-gyakorlásokon és a hétvégi elvonulásokon is itt Magyarországon.

 

Mindaz, amit elmondtál a három hét pozitív tapasztalatairól, az önismeretről, az önfejlesztésről, mennyire volna alkalmazható egy munkahelyi közösségben?

 

Abszolút, és azért is lenne fontos, mert rengeteg időt töltünk együtt a munkahelyünkön. Ezek az eszközök, mint például a JIAIDO és az utazás során szerzett tapasztalatok bármilyen társas emberi kapcsolatban és a mindennapi életünkben is rendkívül fontosak, így a munkahelyi közösségben is. Hiszen mind kiegyensúlyozott és boldog életre vágyunk, melynek fontos eleme, hogy önmagunkkal és a környezetünkkel harmóniában legyünk. Ehhez elsősorban önismeretre van szükség, és arra, hogy érzelmeinket és gondolatainkat képesek legyünk megérteni és a helyükön kezelni.